MR vizsgálat

Kistarcsán egy 2011. őszén átadott csúcskategóriás Siemens Magnetom Avanto 1,5T-ás MR berendezéssel koponya, orbita, sella, belsőfül, nyak, gerinc, has és kismedencei, ízületi és végtag MR vizsgálatokat, MR angiographiás vizsgálatokat, szív MR vizsgálatokat, MR mammográfiás vizsgálatot végzünk.

Gyermekeknek, valamint claustrophobiás felnőtteknek altatásos MR vizsgálatok végzésére van lehetőség külön térítés ellenében.

Az MR egy mágneses tér és rádióhullám kibocsátásán alapuló bonyolult képalkotó eljárás, amelynek során a computer technika segítségével nagy felbontású felvételeket készítünk a belső szervekről.

Nagyon fontos, hogy az MR vizsgálat során nem használunk röntgensugarat, így a mai tudásunk szerint semmilyen biológiailag káros hatása nincs ennek a vizsgálati eljárásnak. Terhes nők (a harmadik hónap után), a gyermekek vizsgálata, valamint krónikus betegségeknél az ismételt ellenőrző vizsgálatok kockázat nélkül elvégezhetők.
A különböző szövetek vízösszetételének különbségét tudjuk megjeleníteni, valamint a kóros elváltozások során ennek megváltozásából pontos diagnózis állítható fel.

Az agy MR vizsgálata során korai stádiumban kimutatható az érelzáródás (stroke) amelynek nagy jelentősége van a gyógyítás kimenetelében. Az agyi struktúrák nagy pontossággal jeleníthetők meg a felvételeken, valamint láthatók az agy gyulladásos, daganatos betegségei, a fiatalkori és időskori degenerativ megbetegedések, az agyi érbetegségek, fejlődési rendellenességek, az agyidegek betegségei.

A gerinc betegségei közül leggyakoribb degenerativ betegségek, a gerincsérv, daganatos betegségek pontosan kimutathatók, így egy MR vizsgálat segíthet a szükséges műtéti vagy gyógyszeres kezelés kiválasztásában.

Az MR a különböző mozgásszervi betegségekben is nagyon fontos vizsgálati eljárás az izületeket, lágyrészeket, csontokat anatómiai pontossággal láthatjuk.

Az MR vizsgálat kiváló az érrendszer megítélésére, az invazív beavatkozást igénylő érfestést helyettesítheti az esetek nagy részében. A hasi szervek, a kismedencei szervek (prosztata, méh) vizsgálatára, betegségeinek megítélésére nagy pontossággal használható.

AZ MR mammográfia meghatározott esetekben a mellrák vizsgálatára alkalmas.

A szív MR vizsgálata a szív ereiről, izomzatáról és működéséről ad felvilágosítást.

Az MR különböző fejlődési rendellenességek, daganatos betegségek, mozgásszervi betegségek, epilepsia vizsgálatára kiválóan alkalmas képalkotó eljárás. Gyermekek esetében különös jelentőséggel bír, hogy ionizáló sugárzás nélkül nagy érzékenységű vizsgálat végezhető.

TUDNIVALÓK MR VIZSGÁLAT ELŐTT

Amennyiben a betegnek szívritmus szabályozója (pacemaker) van, a vizsgálat nem végezhető el! Pacemakerrel a vizsgáló helyiségbe belépni sem szabad, mert az erős mágneses tér leállíthatja a készüléket, életveszélyes helyzetet teremtve.

Az agyi erekbe helyezett un. aneurysma klipp szintén kontraindikálja a vizsgálatot.
Egyéb, a testbe került, vagy beépített fém egyedileg kerül megítélésre, hogy elvégezhető-e a vizsgálat vagy sem.
A modernebb, utóbbi időben beépített fémek nem mágnesezhetők, de a pontos meghatározása a vizsgálathoz szükséges, ezért minden erre vonatkozó dokumentációt a vizsgáló orvosnak meg kell mutatni.
A ruhába, vagy testfelületre helyezett fémeket el kell távolítani a vizsgálat előtt.
Nem szükséges éhgyomorral érkezni még akkor sem, ha várhatóan vénás kontrasztanyag adására lesz szükség.
Gyógyszereket a vizsgálat előtt be lehet venni.

Klausztrofóbiások figyelmébe:
Nyitott MR készülék Kistarcsán már nem áll rendelkezésre, viszont a koponyatekercsre szerelhető tükör rendszerrel a páciens mindvégig kilát az MR készülékből, és kevésbé érzékeli a bezártságot.

AZ MR VIZSGÁLAT MENETE

Az MR vizsgálatot erre szakosodott asszisztens és radiológus szakorvos végzi. A vizsgáló helyiségben erős mágneses tér van, a balesetveszély miatt minden fémtárgyat a vetkőző fülkében kell hagyni.
A vizsgálat alatt mozdulatlanul kell feküdni. A gép a vizsgálat alatt szakaszosan zúgó-kopogó hangot ad.
Amennyiben tudja, hogy zavarhatja Önt, füldugót kérhet.
Az MR vizsgálat alatt az asszisztens végig figyelemmel kíséri, amennyiben bármi problémája van ezt vizsgálat közben is jelezheti.
A vénás kontrasztanyag nem azonos a CT vizsgálat során alkalmazott anyaggal. Kontrasztanyag érzékenység csak elenyésző esetben és súlyossággal fordul elő.
A vizsgálat fájdalommal nem jár, általában 20-40 perc időtartamú.